HILDA 

EGY HIRTELEN LETT ANYUKA...:)


Szia Olvasó! Köszönöm, hogy erre jársz!

Ebben a blogban egy lassan tíz éves kislány örökbefogadását megelőző és követő történéseiről olvashatsz. Melindáról (a fenti kivételével, ahol az övé a kisebb láb :)) nem láthatsz itt valós fényképeket. Ellentétben kislányom születéskor kapott nevével, az Ő blog-béli nevét én választhattam meg, ahogy az itteni sajátomat is. És ha már itt tartunk,, "Melike" faluja, Gyomaapáti sem létezik "Szilas-megyében", hasonlóan korábbi és jelenlegi életének szereplőihez. 2018 végén, a blog megkezdésekor, örökbefogadását követően úgy döntöttem, Őt is megilleti az anonimitás. Ha majd egyszer szeretné, talán maga is elolvassa ezt vagy közzétesz belőle valamit. 

Sokszor gyönyörű és sokszor fájdalmas az az út, amin nap mint nap járunk. Egyfolytában ülünk a helyzet teremtette érzelmi hullámvasúton, amit nincs mivel összehasonlítani. Nem vagyok az a fajta cukianyuka, aki játszótéren ismerkedik és óránként posztolja gyermeke életének jelentéktelennél jelentéktelenebb pillanatait és nem is érzek erre semmiféle késztetést. Nem ismerem a saját gyerekemet, mert rövid élete zömét nem velünk töltötte. Amikor hozzánk került, nem tudtam, hogy a tojáslevesben egybe vagy elkeverve szereti a tojást, azt sem, hogy mire hogyan reagál majd itt nálunk, Nincs lila köd, de van bizonytalanság, nagyon nincs fizikai fenyítés, de nagyon van verbális, bőgni meg bármin és bármikor tudok, akkor is, ha napközben a munkahelyen eszembe jut a kislányom. Azok a bizonyos anyai hormonok nem úgy törtek rám, mint azokra a nőkre, akik maguk adtak életet a gyereküknek. Nem faragtunk bölcsőt kilenc hónapig, nem volt nyolc évünk a felkészülésre, gyerekszobát két éjszaka alatt csináltunk, hormonból meg egyszerre kaptam meg a csomagot. A mi életünkben kevesebb az ismétlődés, (kevés sikerrel) igyekszünk Melike életébe csempészni a legfontosabbnak gondolt szabályokat, de az állandóságot nálunk így is kiszámíthatatlanság tölti ki, Az egyik reggelt kiabálva-sírva-összeveszve kezdjük, a másikat ketten vagy hárman összeölelkezve zárjuk ("Gyertek kupacba!" - mondja olyankor) és a kezem puszilgatva alszik el, de ez az érzelmi hullámzás mit sem változtat azon az állandó állapoton, hogy imádjuk és ettől csodálatos feladat felnevelnünk Őt. 

Jó olvasást!

Üdvözlettel, Hilda

Twitter    |    Facebook    |    YouTube