Körbe-körbe!

2021.02.04

Improvizált stressz-levezetés

Fél hét. Hosszú volt a nap, hulla vagyok, ég a szemem a monitortól, fél kilenctől mostanáig négyet is bámultam: a munkahelyi laptopot, a sajátomat, a mobilomat és a céges telefont. De kész lett a tréninganyagom, ez is valami! Jövök le a tető-home-office-omból és máris jöhet a második műszak: én vagyok a nyelvtanos és holnapra lecke van. Meli megírta délután az iskolában, de tele van hibával, ha így marad abból bukta lesz. Délután amikor Attila hazahozta, említette Meli, hogy nem biztos, hogy jó lett, mert csak azt ellenőrizték, hogy elkészült-e. Én 5 körül ránéztem és jópár mondatot tényleg újra kell írni, jó sok hibával sikerült megcsinálni: összecsapta. 

Belépek a szobájába, jó nagy a hangerő és a barátnőjét látom a tablet képernyőjén, a szőnyegen csokipapír.

- Gyere Melike, be kell fejeznünk a nyelvtan házit.

- Nem zavar, hogy a Jázminnal csetelek?

- Nem zavar. - mondom. - Szia Jázmin, Melindának van még leckéje, bocsi, mi most elköszönünk, jó? Holnap találkoztok!

- Oké, szia Hilda! - mondja rezignáltan Jázmin és én magamban megirigylem az anyukáját, hogy náluk ez az "első a lecke" dolog ilyen sima ügy! Nem úgy nálunk! Mindjárt jön is a letolásom és indul a balhé...

- Anya, azért ne szólj már bele, hogy kivel csetelek, akkor csetelek amikor akarok, semmi közöd hozzá!

- Melike, ezt túlbeszéltük még reggel. Első a lecke és addig nincs tablet. Holnapra kész kell legyen a házid.

- Már megcsináltam délután! - látom, hogy kezd ideges lenni, máris csapkod.

- Melike, a hibákat kell kijavítanod. Ez nem tart tovább tíz percnél. Gyere, menjünk le, segítek! 

Csapkod össze-vissza, bevágja a szobaajtót, majd kiszakad a tokjából és leviharzik a konyhába, én meg utána. Attila felnéz a gépéből: - Mi van itt, üldözés?

- Igen, Anya nem hagy békén, annyira erőszakos! És képzeld Apa, a Jázminnal cseteltem és Anya meg lerakta! 

- Nem "csak úgy" raktam le, hanem elköszöntem, Meli! Azért, mert be kell fejezned a nyelvtant és szomorú vagyok, hogy magadtól nem tudod, hogy első a lecke. - tudnám, mi a francnak magyarázkodom? Attila úgyse hisz neki. Ránézek a férjemre, hogy értse: most jöhet az erősítés!  

- Meli, gyerünk tanulni Anyával!

- Hagyjatok már! - üvölt, mint a fába szorult féreg, értelmetlenül.

- Mi az hogy hagyjunk? - üvöltök vissza. - Feladatod van, meg kell csinálnod, különben megint leckehiányt kapsz, amiből már összegyűjtöttél egy csomót!

- Nem érdekel! Leszarom a leckehiányt! Gonosz vagy! Gonosz vagy! Fogd már fel, hogy fáradt vagyok! Nem tudok ma már tanulni! - már tombol. Sajnálom. 

- Na jó. Ha most nem jössz, büntetés lesz!

- Tényleg? És mi? Nem adtok majd enni, hogy dögöljek meg? - már sír.

- Te jóég, Meli, hogy mondhatsz ilyet?

- Vagy elveszitek a táblagépem?  Azt már sokszor mondtátok, aztán mindig hamar visszakaptam. -

Sajnos igaza van. De képtelenek vagyunk Attilával kitalálni, hogyan bírjuk itthon tanulásra és a helyzet egyre rosszabb. Mint most. 

Megint eszembe jut Klárika tanárnéni Gyomaapátiról (sűrűn emlegetem, áldassék a neve, mint Huffnágel Pistinek!) Klári néni hetente mondogatta elsőben Melindának hogy "Neked ez nem fog menni!" meg az osztály előtt azt is, hogy "Egyedül Melindának nem sikerült!" Nem tudom mikor fogja ezt Meli kinőni, de emiatt tartja magát rossz tanulónak és emiatt ilyen a viszonya a tanuláshoz!

Egyszer Meli segítséget akart kérni Klári nénitől, mert valamit nem értett meg az órán. Klári néni mondta neki, hogy szünetben maradjon a teremben, akkor majd elmagyarázza. De magyarázás helyett az órai feladatot adta oda neki, és amikor Melinda nem birkózott meg vele egyedül és  segítséget kért, az volt a válasza, hogy "Ezt már rég tudnod kell egyedül megoldani!"

Melinda olyan dührohamot kapott, hogy Klári néni asztaláról lesöpört minden könyvet és füzetet, majd kirohant a teremből. Odabenn csak úgy repült minden! Másnap behívták Ani nénit az iskolába, és elmondták mi történt. Melindának otthon elmagyarázták, hogy igenis tudnia kellene már ezt meg azt, hiszen Gáborka is tudja, majd elmondása szerint megverték.  Ani néni is elmesélte korábban ezt a történetet, a verés rész nélkül.

Mit csináljak? Már hét óra van, bőven vacsoraidő, ha most ezt tovább erőltetem, dühroham lesz és éjfélig nem fog aludni sem. Ránézek Melindára, de úgy néz vissza rám, mint egy gyilkosra. Gonosznak tart, mert tőlünk itt törődést kap. Hirtelen jut eszembe valami.

- Meli, gyere fel velem, gyere csak!

- Nem megyek, minek? Idelenn van a nyelvtan füzetem, de én ma már nem... én ma már biztos nem, én már nem, érted?

- Nem akarok tanulni. Mást akarok, kitaláltam valami jót, gyere, tetszeni fog!

Unottan baktat utánam a lépcsőn. - De Anya, minek? -kérdezgeti tovább.

- Gyere, játsszunk körbe-körbét! - mondom határozottan.

- Az meg mi? -kérdi, még mindig remeg és még mindig könnyes a szeme.

- Körbe fogócska, 5 perc egy menet, közlekedő - háló - fürdőszoba - közlekedő. Két irányba futhatsz, te vagy a fogó, óra indul! 

- Anya, te nem is tudsz futni! - mondja.

- Akkor adj nekem egy kis előnyt! 

- Oooké - mondja bizonytalan hangon és futni kezd utánam. A harmadik közlekedő-állomásnál irányt váltok. Hangosan nevet, sikoltozik, ventilál. Én is.

- Anya ez jól sikerült! -mondja az első kör végén, én meg pihenek, alig kapok levegőt.

- Na? Tudok futni, Meli?

- Hát tudsz, de én sokkal gyorsabban! - mondja.

- Semmi kétség! - mondom és nevetünk.

Négy kör után teljesen eltűnt minden feszültség,

Vacsora közben kérdez rá, hogy akkor most mi lesz a nyelvtannal?

- Leckehiány. - mondom. - Majd holnap este megcsináljuk!