Anya, mikor leszünk már normális család?

2020.01.10

Sírok, sírunk... Anya, mikor leszünk már normális család?

-Anya, mindig csak sírsz, nem lehet neked mondani semmit, engem meg csak bántasz! - dühödt arckifejezése megrémiszt. A szemöldöke magasra ugrik, az egész homlokát ráncolja, a szemei pedig szikráznak. Mindez meg a hozzá tartozó kiabalás ezredszer csak azért, mert nem az van, amit ő akar. Mit akar?! Követel! Pedig egy hangos reptéri nap után csak csendes vacsorára és persze békére készültem, utóbbi ma este se sikeredik.

-Mivel bántalak? Hogy megmondom, miért nem viselkedhetsz így?

És mintha az előbbieket ki se mondtam volna, sietve folytatja: - Mindenen csak megsértődsz és én már idegbajos vagyok, Anya...

(Hát még én... - gondolom csendben)

-Te vagy idegbajos, Melinda? Te? (Érdekes, ezt hallotta)

-Igen, mert ti nem engedtek nekem semmit, ti nem vesztek semmit nekem...

-Mit nem engedünk?

-Azt mondtad, hogy nem kaphatom meg a focis albumot, pedig értsd meg hogy azt én nagyon de nagyon szeretném!

-Én is sokmindent nagyon szeretnék Melike. Elmondtam, hogy mindent nem tudunk neked megvenni, akkor se ha szeretnénk. Ráadásul rengeteg játékod van, amit csak kiköveteltél és sosem játszol vele. A ruháidról nem is beszélve...

-Mert sosincs kivel játszanom! Mindig csak egyedül kell!

-Nem kell mindig egyedül, mert Apa is, én is játszunk veled és sokszor átjönnek a barátnőid, vagy te hozzájuk!

-De értsd meg Anya, hogy azt a focis albumot én nagyon de nagyon szeretném! És Apa megígérte! (Köszi, Apa...)

-És akkor velem most épp mi a problémád?

-Az hogy... az hogy mindig ordítasz velem... és semmit se veszel meg!

-Melike, megbeszéltük, hogy hiába követelőzöl, nem kaphatsz meg mindent!

-Én nem követelőzök! Én csak akarom azt a focis albumot, értsd meg! Az egész osztálynak van, egyedül nekem nincs!

-"Csak" akarod... na jó Melike, ennek a beszélgetésnek most vége!

-Anya, mikor leszünk már végre normális család? - sír.

-Mi az neked, hogy normális család? (Hülye vagy, ha egyszer vége a beszélgetésnek akkor csend neked is!) Ahol a szülők nem küldik iskolába a gyereket, viszont minden nap több zsák csokit, játékot, plüss állatot meg focis albumot vesznek neki és elhallgatják, ahogy a gyerekük kiabál velük? Talán Ani néniéknél ezeket megengedték?

-Anya! - Eltorzult arca jelzi, hogy ezt se kellett volna, sőt én is érzem! - A múltamat hagyjuk és erről ne beszéljünk, érted? Mert én ezt nem bírom!

-Én se bírom, Melike! Nem szabad hogy haragúdj rám, érted? - sírok, sírunk... - Mi összetartozunk és te mindig velünk leszel, érted?

Megszorít erősen és én megint sírok, sőt, egyre jobban. Tudom pedig, hogy ezt ő tőlem gyengeségnek veszi, nem akarok sírni, de nem tudom abbahagyni.

Öt perc múlva

-Anyaaaaaa... szeretlek, szeretlek Anya! - (Na most pont ezen ne bőgjek?) - Jaj de ne sírjál, mert én nem azért mondtam!

-Tudom... de nekem ez nehéz, Melike! - Igen, még Vekerdy is azt mondja, hogy vállaljuk a gyerekünk előtt az érzelmeinket... de a gyengeségünket és az önbizalomhiányunkat is?